4922 Nagyar, Petőfi u. 6.

drkisskalman@gmail.com

Szeretettel köszöntjük Önöket a

Luby Társaság 

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!

hivatal
hivatal
hivatalhivatal

bemutatkozás

Egyesületünk 2013 tavaszán kezdte meg működését. Az alapító atyák célja az eredetileg felvidéki származású Luby család 1772-től Szatmár vármegyében kialakuló ága jeles képviselői közéleti, kulturális tevékenységének feltárása, bemutatása, emlékük méltó ápolása, a jelen és a jövő számára példaképül állítása. 

A Luby család szatmári nemzedékei a XVIII. század végétől a XX. század derekáig jelentős épített és szellemi örökséget hagytak az utókorra, többféle vonatkozásban kapcsolódtak az egykori vármegye életéhez, a közélet meghatározó személyiségeihez, családjaihoz, ilyen módon is gazdagítva térségünk történelmi múltját, értékeit. 

Kulturális hagyományápoló programjaink révén a Luby család tagjai, illetve a szatmári lakosság által teremtett értékeket kívánjuk az érdeklődő közönség számára láthatóvá tenni, ugyanakkor szeretnénk a szatmári térség lakosságának saját történelméről kialakított képét is gazdagítani, a szatmári emberek önbecsülését erősíteni.

Dr. Kiss Kálmán elnök 

Varga Valentin alelnök

Dr. Borbély Balázs titkár

hivatal
hivatal

ESEMÉNYEINK

2023

Luby Margit életművéről készített filmünk bemutatója a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtárban

2023.12.14-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár Helytörténeti esték sorozatában mutattuk be Luby Margitról ez évben készített ismeretterjesztő filmünket.  

Tovább olvasom

A Luby Társaság adventi-karácsonyi találkozója a nagyari Luby-kastélyban

2023. december 7-én, csütörtökön este tartotta adventi-karácsonyi ünnepi találkozóját a Luby Társaság. Nagy örömünkre szolgált, hogy a pandémiás és az energiaválságos évek után, négy esztendő elmúltával idén ismét sor kerülhetett a korábban hagyományosan minden évben megrendezett találkozóra. illetően!  

Tovább olvasom

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékeztünk Nagyarban

2023.07.30-án, vasárnap a tíz esztendeje alapított Luby Társaság a 10. Luby Emléknapon a Nagyart 1846-ban és 1847-ben több ízben is felkereső Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezett.  

Tovább olvasom

A 94. Ünnepi Könyvhét nyíregyházi rendezvényén mutattuk be a Luby Könyvtár sorozat Luby-tematikában készült könyveit

2023.06.09-én a Móricz Zsigmond Könyvtár kamaratermében mintegy félszáz nyíregyházi érdeklődő jelenlétében mutattuk be egyesületünk Luby Könyvtár sorozatának négy, Luby-tematikában készült könyvét.  

Tovább olvasom

A 9. Pásztorétel-Pásztorélet Fesztiválon vettünk részt a nagyari Veress Tanyán

2023.05.20-án ragyogó napsütéses időben került megrendezésre a nagyari Veress Tanyán a 9. Pásztorétel-Pásztorélet Fesztivál, amelyen idén 16 csapat mérte össze főzőtudományát.  

Tovább olvasom

Dr. Szabó Géza tiszteletbeli tagunkat köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából

2023.05.19-én délután örömteli találkozón vettünk részt, amelyen dr. Szabó Géza történészt, a Megyei Honismereti Egyesület örökös elnökét, a Luby Társaság tiszteletbeli tagját köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából.  

Tovább olvasom

A Szatmár-Bereg Akadémia 4. találkozója és a Luby Társaság rendes közgyűlése Géberjénben

2023.05.19-én a géberjéni Jékey-kúria két eseménynek adott otthont. A délelőtt folyamán a Szatmár-Bereg Akadémia 4. találkozóján vettek részt az érdeklődők.  

Tovább olvasom

II. Rákóczi Ferenc emlékére rendezett megemlékezésen vettünk részt Vaján

2023.03.24-én Vaján a Vay Ádám Múzeumban megemlékezést tartottak II. Rákóczi Ferenc születésének 347. évfordulója tiszteletére.  

Tovább olvasom

Szavalóverseny Koltón Petőfi Sándor tiszteletére

2023.03.18-án immár 8. alkalommal szervezték meg a Petőfi szavalóversenyt Koltón, ahol jeles költőnk életének talán legszebb időszakát töltötte.  

Tovább olvasom

Sajtótájékoztatót tartott a Luby Társaság elnöksége

2023.03.17-én a nagyari Luby-kastélyban tartott sajtóbemutatón mutatta be a Luby Társaság elnöksége a Szatmár Leader pályázati támogatásával született újabb könyveit, illetve ismeretterjesztő filmjét.  

Tovább olvasom

Előadás a szatmári Petőfi-emlékekről általános iskolásoknak

2023.03.17-én 13 órától a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola hatodikos és hetedikes tanulói a szatmári Petőfi-emlékekkel ismerkedtek.  

Tovább olvasom

A Magyar Kultúra Napja ünnepi rendezvényén vettünk részt Szatmárcsekében

2023. január 22-én egyesületünk több tagja is részt vett a Magyar Kultúra Napja alkalmából Szatmárcsekében rendezett ünnepi istentiszteleten, amelynek a hagyományosnál is kiemelkedőbb jelentőséget az biztosított, hogy Kölcsey Ferenc kereken 200 esztendővel ezelőtt, 1823. január 22-én tisztázta le nemzeti imádságunk végleges változatát.  

Tovább olvasom

2022

A Sóstói Múzeumfalu Petőfi Sándor tiszteletére rendezett kiállításának megnyitóján vettünk részt

2022.10.28-án került sor a Sóstói Múzeumfalunak a közelgő Petőfi-bicentenárium alkalmából Kosztyu Brigitta muzeológus tervei alapján készített kiállítása megnyitására. Az ünnepségen a házigazda, Baloghné Szűcs Zsuzsanna, majd dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza város alpolgármestere és Baracsi Endre, a Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte a megjelenteket.  

Tovább olvasom

A botpaládi általános iskola irodalmi rendezvényén vett részt a Luby Társaság titkára

2022.10.03.-án 2022.10.03-án dr. Borbély Balázs, egyesületünk titkára a botpaládi Szabó Magda Általános Iskola névadójának tiszteletére rendezett emlékversenyen vett részt, amelyen a Kölcséből, Méhtelekről és Tiszabecsről érkezett iskolai csapatoknak a jutalmak sorában nagy örömmel nyújtotta át a Luby Társaság által ez évben megjelentetett könyveket, valamint a szatmári ismereteket gazdagító társasjátékot. 

Tovább olvasom

A Megyei Levéltári Napok díjátadó rendezvényén vettünk részt

2022.09.29.-én a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára hagyományos, immár 29-ik alkalommal megrendezett Levéltári Napok rendezvényén a Luby Társaság különdíját dr. Kiss Kálmán elnök adta át Palicz Dézinek. 

Tovább olvasom

A Szatmár-Bereg Akadémia 3. műhelytanácskozásán vettünk részt Vásárosnaményban

2022.09.09-én került sor a Nyíregyházi Egyetem és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében a Szatmár-Bereg Akadémia 3. műhelytanácskozására. 

Tovább olvasom

Dr. Borbély Balázs Szatmári kalandozások című könyvének bemutatója Nyíregyházán

2022.09.08-án a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület az olvasás világnapja alkalmából találkozót rendezett a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaratermében.

Tovább olvasom

A IX. Luby Emléknap keretében emléktáblát avattunk a Luby család szatmári ága létrejöttének 250. évfordulója tiszteletére 

2022.07.10-én a IX. Luby Emléknap keretében Nyírvasváriban került sor ünnepi megemlékezésünkre, amelyen emléktáblát helyeztünk el az egykori Luby-kastély falán Luby Károly (1750–1805), Szatmár vármegye alispánja és országgyűlési követe tiszteletére, aki a Luby család szatmári ágának kibontakoztatója és a vármegyei közélet jelentős személyisége volt.

Tovább olvasom

A Luby Társaság sajtótájékoztatója a Szatmárral kapcsolatos ismereteket gazdagító új könyveiről

2022. június 28-án a nagyari Luby-kastélyban tartott sajtótájékoztatót a Luby Társaság elnöksége, amelyen a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület pályázati támogatásával megjelent új könyveket mutattak be. E munkák szerzői a Luby Társaság tagjai. Dr. Bene János a „Luby Lajos huszárévei visszaemlékezései tükrében”, dr. Borbély Balázs a „Szatmári kalandozások”, Kiss József pedig a „Pásztortűzön – 66 szatmári pásztorétel” című műveikkel gazdagítják a szatmári térség múltját, népi hagyományait, illetve kulturális örökségét bemutató munkák sorát. 

Tovább olvasom

Külföldi hallgatóknak mutattuk be Bereg és Szatmár nevezetességeit

2022.06.10-én a Luby Társaság kalauzolásában a Nyíregyházán tanuló külföldi egyetemisták népes csoportja ismerkedett a beregi és szatmári térség kincseivel. Az afrikai és ázsiai kontinens különböző országaiból érkezett hallgatók az egész napos kirándulás során megtekintették Tákos, Nagyar, Szatmárcseke, Túristvándi és Mátészalka egyházi, irodalmi, néprajzi értékeit, természeti kincseit.

Tovább olvasom

A Pásztorétel-Pásztorélet fesztiválon vettünk részt külföldi egyetemistákkal

2022.05.21-én az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő nagyari fesztiválon külföldi látogatókat kalauzoltuk. A Nyíregyházi Egyetem magyar mint idegen nyelv szakos előkészítő képzésének hallgatói a rendezvény során a szatmári múlt néprajzi hagyományaiba nyertek betekintést. A hallgatók a kulturális produkciók mellett a pásztorélet hétköznapjainak relikviáival, valamint a helyi ízekkel is ismerkedtek.

Tovább olvasom

Megtartotta 2022. évi Közgyűlését a Luby Társaság

2022.05.11-én a nagyari Luby-kastélyban került sor az egyesület ez évi rendes közgyűlésének megtartására, amelyen a tagság megvitatta és elfogadta az elnökség 2021. évről készített beszámolóját, illetve az idei évre vonatkozó munkatervet.

Tovább olvasom

II. Rákóczi Ferencre emlékeztünk a vajai Vay Ádám Múzeum rendezvényén

2022. 03. 25-én a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem születésének 346. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen vettünk részt, amelynek keretében a Luby Társaság nevében dr. Kiss Kálmán egyesületi elnök és dr. Borbély Balázs egyesületi titkár helyezte el az emlékezés koszorúját. 

Tovább olvasom

A Magyar Kultúra Napján Szatmárcsekében Kölcsey Ferenc életművére és a Himnuszra emlékeztünk

2022. január 23-án a szatmárcsekei református templomban tartott ünnepi istentisztelet jelenlévői megemlékeztek a Himnusz születésének 199-ik évfordulójáról.

Tovább olvasom

2021

A Luby családhoz kapcsolódó értékek bemutatása a Megyei Értéktár konferencián

2021.12.14-én az „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” című pályázat keretében a Megyeháza dísztermében rendezett konferencián dr. Kiss Kálmán, a Luby Társaság elnöke „A Luby család szatmári ágának szellemi és épített öröksége” címmel tartott előadást.

Tovább olvasom

Emléktáblát avattunk Luby Margit tiszteletére Budán

2021.09.21-én szívet melengető eseményre került sor a Luby Társaság életében. Luby Margit néprajzkutató, Nagyar szülötte emlékére állítottunk emléktáblát a főváros II. kerületében, Budán.

Tovább olvasom

A VIII. Luby Emléknap résztvevői Luby Margit néprajzkutatóra, „Szatmár szerető íródeákjára” emlékeztek

2021. július 3-án a nagyari Luby-kastélyban tartott, „In honorem Luby Margit (1885-1976)” emlékkonferencián Dani Attila tárogató dallamai után ...

Tovább olvasom

Sajtótájékoztatót tartott a Luby Társaság elnöksége

2021. július 1-jén került sor a nagyari Luby-kastélyban a Luby Társaság elnöksége a sajtó megjelent képviselői előtt ...

Tovább olvasom

Egyetemi hallgatók látogatása Szatmárban és Beregben

2021.06.11-én a Luby Társaság kalauzolásában Nyíregyházán tanuló külföldi, ázsiai, afrikai és európai egyetemi hallgatók látogatták meg térségünk néhány nevezetességét.

Tovább olvasom

Megtartotta 2021. évi közgyűlését a Luby Társaság

2021.05.19-én tartotta meg a nagyari Luby-kastélyban évi rendes közgyűlését a Luby Társaság, amelyen a jelenlévők meghallgatták és elfogadták az elnökség 2020-as egyesületi évről készített beszámolóját, valamint a 2021-es évre tervezett munkával kapcsolatos terveket

Tovább olvasom

A Luby családhoz köthető értékekkel gazdagodott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár

2021.02.25-i ülésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Értéktár Bizottság a Nagyar Község Települési Értéktár Bizottság előterjesztése alapján megyei értékké nyilvánításra tett javaslatokat vitatott meg és fogadott el.

Tovább olvasom

Koszorút helyeztünk el Kölcsey Ferenc szatmárcsekei síremlékén

2021. január 22-én a Himnusz születésének 198. évfordulója és A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Luby Társaság emlékkoszorúját Szarkáné Balogh Katalin és Széles Szabolcs elnökségi tagok helyezték el Kölcsey Ferenc síremlékén.

Tovább olvasom

2020

Közgyűlés és emlékezés a történelmi Magyarországra a trianoni döntés századik évfordulója kapcsán

2020. szeptember 4-én − a világjárvány miatt a szokásosnál néhány hónappal később − került sor a Luby Társaság évi rendes közgyűlésére, amelynek feladata az előző évi munka értékelése és a 2020. évi munkaterv elfogadása volt. 

Tovább olvasom

Megemlékezés Kölcsey Ferenc tiszteletére Álmosdon

2020. augusztus 8-án a Hajdú-Bihar megyei Álmosd település önkormányzata és a Kölcsey Társaság megemlékezést tartott Kölcsey Ferenc születésének 230. évfordulója alkalmából. A rendezvényen egyesületünk nevében dr. Kiss Kálmán elnök vett részt és helyezte el a költő egykori lakhelyének falán az emlékezés koszorúját.

Tovább olvasom

Előadás Petőfi Sándorról a „Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozóján” 

2020. március 5-én a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági, Informatikai és Ügyviteli Szakgimnáziumban került sor a költő nevét viselő középiskolák országos találkozójának megnyitó rendezvényére.

Tovább olvasom

A Magyar Kultúra Napjának ünnepén vettünk részt Szatmárcsekében

2020. január 19-én, vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett szatmárcsekei ünnepségen vettek részt egyesületünk tagjai. A református templomban tartott ünnepi istentiszteletet és megemlékezést követően egyesületünk nevében Szarkáné Balogh Katalin és Szarka Tamás egyesületi tagok helyezték el az emlékezés koszorúját Kölcsey Ferenc síremlékén.

Tovább olvasom

Archívum

Korábbi eseményeink megtekinthetőek  az alábbi gombra kattintva.

2013 - 2019

PARTNEREINK

hivatal
hivatal